CATERINA
RÖVID
IDŐRE BÉRELHETŐ LAKÁSOK RÓMÁBAN
CAMPO DÉ FIORI – VIA MONSERRATO
Kevés ideje felújitott
apartman a Via Monserrato-ban, néhánz lépésnzi távolságra a Campo de' Fiori,
a Piazza Farnese valamint a Római Magyar Akadémiától. Róma egyik
történelmi utcáján fekszik, amelyet az antik bútorboltjai tesznek
híressé. A multban ez az utca a "recta
papalis"-nak volt része, amelyet a pápai körmenetekre használtak.
Az utca jelenlegi nevét "Monserrato", az itt található
templomnak köszönheti, amely a híres spanyol, Barcelónától 60
km-re fekvő, Monserráti szentély Szüzanyyjának a tiszteletére
lett felszentelve. A jelenlegi templomot 1518-ban
építették, de a multban sokkal távolabbra tekint vissza ennek a
helynek a történelme. 1352-ben, egy spanyol nemes hölgy,
Jacoba Ferrandes vásárolt
itt házat, amelyben hazabeli zarándokok szállásolt el. De’
Catalani Szent Miklósnak lett szentelve. Ennek a zarándokháznak a kápolnája
alakult át S. Niccolò a Corte Savella templommá, amelynek
lebontása nyomán a helyére került a mai S. Maria del
Monserrato. A Navona tér
és a Pantheon, a Trastevere
negyed és a Vatikán
innen akár gyalog is könnyen elérhetőek. A környéken
rengeteg különböző jellegü bolt van. Közlekedési eszközöket
itt könnyen lehet találni.
TÉRKÉP
Ez a
kedves kis apartman nagyon jó állapotú, hiszen kis idővel ezelőtt
lett felújítva és berendezve. Egy régi épületnek az első
emeletén található. Jó íylés vezérelte azokat, akik bebútorozták,
a színezete igenis trendy!
A nappaliban egyszemélyes kanapéágy van. A kanapéágy mellett található
egy kedves, alma forma székecske, valamint egy reggelire-ebédre-vacsorára
alkalmas kerek asztal amelyet 3 személy ülhet körül. A lakás Plasma TV
készülékkel van ellátva, amelyen nemzetközi adók is megtekinthetőek.
Mindezeken kívül, egy minden szükséges eszközelfelszerelt
konyhasarok van az apartmanban.
A hálószobában kényelmes kétszemélyes
ágy van, és egy kedves fiókos szekrény, amely a személyes holmi
őrzésére alkalmas. Egy az 5ö-es évek színésznőjét, Audrey
Hepburn-t ábrázoló mozgatható fal teszi lehetővé egy elkülönített
rész kialakítását, amely alkalmas az átöltözéshez. A nagy, három
szárnyas szekrény, nagyobb ruhanemük tárolására szolgál. A fürdőszoba
tusolőfülkével van ellátva, és amint a
fotón látható, jól kidolgozott csmpével lett kidíszitve, amelz még
luxusosabbá teszi. A Caterina apartman főleg romantikus római
üdülésre vágyó párok számára ideális. Három személzt lehet
itt elszállásolni.
Egyéb szolgáltatások:
előzetes megegyezés alapján.
Ha többet szeretne tudni lakásunkról, kérjük töltse ki az ürlapot, vagy pedig írjon e-mail az info@romai-apartman.com címre.
Hívhat a +39
338 7149912 telefonszámon.
|
Árlista
(Euro)
|
|
Kedvezményes ár: 08/01-08/31 11/01-12/20 01/07-03/15
|
2 személy: 115 |
3
személy: 125 |
Ágynemü, takarítás € 50
|
|
Főszezon:
|
2 személy: 130 |
3 személy: 145 |
Ágynemü, takarítás € 65
|
Az ár magába foglalja:
- az áram-, gáz- és vízszámlákat.
- egy hetes bérelés esetén egy ágynemű és törülközőcserét.
Két hetes bérelés esetén 10%-os árkedvezményt biztosítunk.
Kedvezményes árú ajánlatokat a Last
minute oldalon
találhat.
|